Az életem:
Isten büntetése;
a sorsom,
roskadva hordom.
Az életem értelmét nem értem,
csak kicsit jobbat reméltem.
A célom – már tudom:
büntetés a sorsom.
Ha van Isten,
akkor gyűlölöm;
a sorsom átkozom,
nem imádkozom.
A fejemet lehajtom;
úgy tekintek a múltra,
mint Isten büntetését
a földi útra.
Úgy tekintek a jövőbe,
mint utat a ködbe;
mint Isten szavát
a csöndbe.
Pécs, 2020.11.29
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.